Rekordrészvétellel és nemzetközi programmal zajlott az ISACA Budapest Chapter 2026 konferenciája
Sikeresen lezajlott az ISACA Budapest Chapter 2026 konferenciája, amely idén minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett került megrendezésre. A rendezvényen összesen 361 fő vett részt, ami rekordnak számít a konferencia történetében.
Az idei konferencia különösen fontos mérföldkő volt az ISACA Budapest Chapter számára, hiszen a rendezvény első alkalommal lépett nemzetközi szintérre. A program részeként külön angol nyelvű nemzetközi szekció is helyet kapott, ahol több ország ISACA chapter leaderei és meghívott szakértői osztották meg gondolataikat, tapasztalataikat és nézőpontjaikat.
A nemzetközi szekció mellett kiemelt szerepet kapott egy szakmai kerekasztal beszélgetés is, amely lehetőséget biztosított arra, hogy a különböző országokból érkező ISACA vezetők közösen beszéljenek a mesterséges intelligencia a szakmára gyakorolt hatásáról és kockázatairól.
A rekordrészvétel és a nemzetközi program egyértelműen visszaigazolta, hogy a hazai szakmai közösség számára kiemelt jelentősége van az olyan ISACA által szervezet eseményeknek, amelyek teret adnak a tudásmegosztásnak, a kapcsolatépítésnek és a gyakorlati tapasztalatok bemutatásának. A konferencia nemcsak előadások sorozata volt, hanem egy olyan találkozási pont is, ahol a hazai és nemzetközi szakértők közösen gondolkodhattak a kiberbiztonság szakma jövőjéről.
Ezúton is köszönjük minden résztvevőnek, előadónak, partnernek és támogatónak, hogy hozzájárultak a konferencia sikeréhez. A 2026-os konferencia fontos mérföldkő volt az ISACA Budapest Chapter életében, és erős alapot teremtett ahhoz, hogy a rendezvény nemzetközi jelenléte a következő években tovább erősödjön.
Találkozunk a következő ISACA Budapest Chapter eseményen!